Veszprémről

Egészségügy

Veszprém városban működik a megye korszerű, számos szakellátással és neves szakemberekkel rendelkező megyei kórháza, a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Nonprofit Zrt.

A neves kórház a idősek otthonától gyalogosan is csak mintegy 15 percnyi távolságra van!

Közlekedés

Távolsági közlekedés

A vasútállomást 1872. -ben adták át a forgalomnak. Az állomás épületét azóta többször is felújították. A vágányokhoz ma már aluljáró vezet.

A helyközi autóbusz-közlekedésről a Balaton Volán Zrt. gondoskodik. Az autóbusz-pályaudvar a Belváros keleti szélén, a Jutasi úton található.

Helyi tömegközlekedés A helyi tömegközlekedést Veszprémben a Balaton Volán Zrt. autóbuszjáratai biztosítják. A városban az 1960-as években indult meg az autóbusz-közlekedés. Jelenleg 28 vonalon összesen 57 jármű áll az utasok rendelkezésére.

Kulturális élet

Színházak

A veszprémi színjátszás története két évszázadra nyúlik vissza.

A Medgyaszay István által tervezett szecessziós stílusú színházat 1908.-ban avatták fel, 1920 óta Petőfi Sándor nevét viseli.

2005-ben egy második színház jött létre a királynék városában: az elsősorban kortárs darabokat előadó Pannon Várszínház, mely a régi Séd Filmszínházban működik. A színház elindította játékszíni előadásait is, melyeket a Dubniczay-palotában tekinthetnek meg a színházkedvelők.

Látnivalók

Veszprém vára

Veszprém vára az esztergomi és székesfehérvári várakkal együtt egyike volt legkorábbi várainknak, Géza korában már biztosan létezett, de egyes feltevések szerint már a honfoglalás előtt is állt.

A várnegyedben:

Szent Mihály székesegyház, Gizella-kápolna, Várkút, Püspöki (ma Érseki) palota, Nagypréposti palota,Szentháromság-oszlop, Szent György-kápolna, I. István király és Gizella királyné szobra a várhegy északi fokán, Várkapu (Hősi kapu),Tűztorony, Gizella Királyné Múzeum, Ferences templom, Dubniczay-ház, Csikász Galéria, Művészetek háza

A várnegyeden kívül:

- Laczkó Dezső Múzeum, Veszprémi Petőfi Színház, Városháza, Pósa-ház, Szerelem-sziget, Megyeháza, Erzsébet-liget, Szent István völgyhíd (a Viadukt ), Margit-romok, Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark (Állatkert), Gulya-domb

Múzeumok, kiállítások

- Laczkó Dezső Múzeum , Bakonyi Ház , Vármúzeum , Gizella Királyné Múzeum , Magyar Építőipari Múzeum , Vass László Gyűjtemény , Csikász Galéria

Fesztiválok

A Gizella Napok rendezvénysorozatot a Veszprém történetében is jelentős szerepet betöltött első királynénk emlékére a Városi Művelődési Központ rendezi meg minden év májusában, a Gizella névnaphoz kapcsolódva.

A Veszprémi Nyári Fesztivált a Művelődési Központ szervezésében rendezik meg augusztus első heteiben. Számos különböző műfajnak, így többek között kamara-, színpadi és templomi zenének, táncnak, valamint irodalmi és népművészeti programoknak ad otthont.

Veszprémi Ünnepi Játékok augusztus elején a várban koncertek sora és világszerte ismert művészek várják az érdeklődőket.

Utcazene Fesztivál olyan többnapos rendezvény, amelynek keretében amatőr előadók egymással versengve mutatják meg zenei tudásukat. A fesztivál színpadjain neves sztárzenészek és énekesek is fellépnek.